Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Táska & Retikül

2014.01.17

 

Szerző: TündérAnya; Csatári Rózsa


Táska & Retikül...


Amikor egy gyönyörű, napsütéses, madárcsicsergős, rügyfakasztó reggelen, kéjes nyúztózkodással ébredezve, meglátva a kék eget, hallva az épp aktuális évszak csodálatos hangjait, eltölt az Életöröm semmihez nem hasonlítható pazar érzése, felkelsz, wc, fogmosás, tusolás - tükör... és ott vagy a Sikoly című filmben... Hirtelen beborul az ég, elhallgatnak a madarak, a fűfavirág megáll a növekedésben, kikerekedik a szemed... de akkor sem tűnnek el a táskák a szemed alól... Ledöbbensz... ezek meg hogy kerültek oda? Nem... tegnap még nem voltak ott... Valami alpári mély sunyisággal besettenkedtek éjszakának évadján, az Idő Vasfogának 03:50-es járatával, és oda csücsörögtek a szemeid alá...

Itt állsz a tükör előtt, teljesen védtelen vagy, sem pénzed, sem kedved a plasztikai műtéthez, és érzed, ahogyan az öregedés tudatának iszonyata lassanként kúszik fölfelé a gyomrodból a torkod felé, hogy élvezettel fojtogasson, amíg aztán ki nem tör belőled feltartózhatatlanul a zokogás... és ebben a testet rázó zokogásodban ott van az elmúlt Ifjúság, elmúlt és meg nem élt szerelmek, gyermekeid születése, a válásod, a világ változása, az elvesztése annak, amit öröknek hittél - amíg a Tiéd volt... Benne van a tizenhatodik születésnapod, az Első Bál, az Első Randevú, az Első Csók, és ha kellőképp régóta egyedül élsz, mai szóval szingliként, talán az Utolsó Csók is, amit még nem követett másik, hiába görcsöltél megalázó helyzetekben, még megalázóbb idétlen egyedek mégidétlenebb elvárásaival...

Itt kuporogsz a fürdőszobaszőnyegen, a tisztító zokogás már hüppögéssé szelídült üresjáratával, és nem érted az egészet... Most mi van?!... hiszen még föl sem nőttem... hiszen még ugyanaz a gyermek vagyok, akit az Édesapja a nyakába ültetett, hogy lássa a világot... és a retteneten, az ijedtségen már túl vagy... túlontúl... már üres vagy...  és nem mégy be dolgozni... pedig tudod, hogy most a táppénzt nem engedheted meg magadnak, hát szabadságot jelentesz, kockáztatva a munkád elvesztését, ám képtelen vagy emberek közé menni... ezer szerencse, ha épp hosszú hétvége van... és jön az ágyból fel nem kelés, a fogmosás és önmagad elhagyása, halomban a mosatlan poharak,bögrék garmadája, tányér nem, mert enni nem tudsz, és különben is minek...

...távirányító a kezedben, látod, hogy mozog meg színes, de hogy mi, arról gőzöd nincs, nem is érdekel... két napja csöng a telefon, egyszer nem veszed fel, gebedjen meg, rajtam ne sajnálkozzon senki, elég, ha én sajnálom magamat…

…és ekkor… csöngetés, kopogtatás nélkül, égszínkék égen nyári Napfelkelteség-ruhában megjelenik az ágyad előtt a Váratlan Vendég:  Humor Úr…  Megemeli kalapját, és fülledt nyarak délelőtti  zápor utáni szénaillatával árassza el önsajnálattól bűzlő szamárfészkedet, arrébb tolja a három tonna taknyos-könnyes-demegöregedtemistenemderondalettem  papírzsebkendő halmazt, méltóságteljesen helyet foglal, szemében és szája szögletében hunczut mosoly; nna, akkor most játsszunk!...  édes gyermekem, sokat vagyok nálad, de ez már nekem is sok… határozzuk nocsak meg azoknak a táskáknak , mert ugyebár női táskákról van szó, vagyis retikülökről – a márkájukat!... mert ugyebár végképp nem mindegy ám, hogy Nő létedre milyen táskákkal –maradjunk a retikülöknél- is rohangálsz a szemed alatt itt nap mint nap…

Tehát… mire is formáz? Sportos netalántán ez a két retikül itt a két szép szemed alatt? mert akkor ugyebár  akkor lehet egy Brunotti és egy Converse, habár most ippeg nem ragyog csillag a szemeidben, ezt nem mondhatnám kérlek szépen…

…avagy romantikus retikülöket látunk, egy-két fodrozódó bőrredővel?...  talán Bulgari?  ...avagy sikkesen elegáns? …mert akkor Gucci…  ám ha sok bánatos könnyet akarsz benne tartalékolni, akkor a Calliope a nyerő…

…és mesélt Humor Úr nekem, táskákról, retikülökről, márkákról, felszárítva mindeközben a bánat könnyeivel azt a mocsarat is, amelyben ott tapicskoltam már egy ideje… mert ez velem történt meg csillagom… meg Veled…

…és behelyettesíthetjük ezeket a ráijedéses pánikretikülöket  bármivel; szakítás, munkahelyelvesztés, nincsegyvasamsemdebepánikoltam, elhagytak, megcsaltak, most válok, tőlem válnak, Istenemmittegyekénmostsegíts–depresszív életérzés… elmúlik… csak engedd, hogy Humor Úr oda üljön melléd, és átadja a legszebb Ajándékot, ami csak létezik a világon: a nevetés képességét…

Személy szerint nekem  -még- nincsenek sem táskák, sem retikülök a szemem alatt, más magam alá kavarodás végett látogatott meg Humor Úr…  Viszont a Nagy Iskola; a több évtizede hozzám látogató hölgykoszorú tapasztalatai is velem vannak – hogy tovább adhassam Neked szentem…

Jó volt most Veled olvasni ezeket a sorokat… Jó volt Veled lenni… Köszönöm, hogy meglátogattál a Tündér Budoáromban csillagom…

...merj Sírni… merj Nevetni… merj Szeretni… merj Élni…                                               

Áldott,Örömteli,Teljes Életet élj itt és most Kedves…  Legyen csodálatos ez a Hónapod!

Tündérörömöleléssel; RaSu TündérAnya…

 

..és álljon itt egy 2008.Augusztusában írott versem,(még Spanyolországban írtam) Neked KicsiLány...

 

Átmenet 2.

 

Nehéz az érett

korból

az öregbe

lépni át

levetni minden

régi

jajdeszép ruhát

állni csupaszon

a ráncokat mutató

napfényes

tükör előtt

egy önsajnálattól

bűzlő kegyetlen

hülye délelőtt...

Már csak a Nap

csókolja bőröd

árnyait

nem látva meg

az évek gyűrő

ráncait

miket rádsimított

az Élet

a csaktiéd

és kifosztva állsz

...a semmiért...

 

...a Mindenért...

 

miközben

combod összeér

a feneked

is löttyedt

sírd csak ki

a könnyet

mi úgy nyomja

szívedet

igen, a melled

is megereszkedett...

a Nap látja

hogy Te vagy az

ki kihordta

szíve alatt

azt a nemzedéket

ki korod miatt

Téged

tegnap úgy

lenézett...

Istennek hála

tettél Te le

az Élet asztalára

ragyogást, felhalmozott

kincseket

...és csak Isten

becsüli meg

hogy ki és

mennyit ér

nem kár

a könnyekért

kimossa

az önsajnálatot

megmaradhatott

Életed

hát éld Te meg

ne bízzad senki másra

neki mi

az elvárása

tartsa meg!

...miközben Te

szórod szét

még mennyi még

kincsedet...

 

Hölgyeim...ez van...MI nem amortizálódunk, mi Nők bölcsülünk...

 

Tündérörömöleléssel a szerző; TündérAnya-Csatári Rózsa 

Reiki Mester/Tanár 

spirituális tanító, tanácsadó 

privát levélre privát válasz:

jotundervalaszol@hotmail.hu

524479_10200564563544791_357327902_n.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nevetes

(Fanni, 2014.01.28 15:46)

Ez tenyleg minden nore ervenyes. mind tulesunk parszor ijeneken. A baratnomel mindig jokat nevetunk a szoros hejzeteken, hiszen ha mar nevetni sem tudsz semmi sem marad. Megaztan mi ertelme szomorkodni ojasmin amin nem ezzel valtoztatunk. Ha megkonyebules kent sir az ember az jo, de enyi. A vegso kerdes ugyis az marad, mit szeretunk jobban csinalni? Sirni vagy nevetni? En nevetni...